Hétfőtől szombatig, reggel 6-től este 6-ig tart nyitva a lébényi piac, ahová várjuk az árusokat. A beruházás során a terület ...
Véget ért a Sztárban Sztár tizedik adása, ismét búcsúzni kellett egy versenyzőtől. Freddie pedig elárulta, hogyan érezte ...
A rábaközi mellékúthálózat felújításáról osztott meg információkat közösségi oldalán Gyopáros Alpár, a térség országgyűlési ...
Mercan Bazár néven új vegyesbolt nyílt Sopronban. Minden alapanyag kapható, ami a hagyományos török ételekhez szükséges és ...
Egy nap híján egy év telt el a Mosonmagyaróvári KC legnagyobb vihart kavart mérkőzése óta. Az MKC – DVSC találkozó botrányos ...
Szent Márton ünnepének mindig nagy jelentősége van az egyház életében. A Pannonhalmi Főapátságban is számos esemény ...
Nagszabású gálával ünnepelte meg a Soproni Szakképzési Centrum a Jókai 200 emlékév lezártát. Kiállítást is nyitottak ezen ...
Sopront a törökök a középkorban nem hódították meg, erre közel 500 évet kellett várni. A frissen megnyílt Mercan Bazárnak nem ...
Díjjal ismerték el Farkasné Szabó Melindát. Közösséget épített ugyanis az olvasás köré a péri könyvtár vezetője.
Az elsőéves diákok idén 1538 facsemete elültetésével bővítették, a Harka melletti Hűségerdőt. Ez a hagyomány 2021-től él a ...
Hat darab elfogatóparancsot adtak ki ez ellen a mosonmagyaróvári lakos ellen. Csalás büntette miatt keresi a rendőrség.
Az Anfield atmoszférája magával ragadta, de a szíve mégis itthon maradt. A korábbi válogatott labdarúgó, Priskin Tamás ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results